Hírek és események
Aktuális programok, események és hírek
Sereglés 2025 - A hagyomány összeköt
A Kárpát-medence népművészeti közösségeinek ünnepe
A Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testületének kezdeményezésére 2025. szeptember 20-án megvalósult Sereglés a Kárpát-medence magyar népművészeti közösségeinek nagyszabású ünnepe volt. A közel 300 településen, mintegy 400 közösség részvételével megrendezett esemény a népzene, a néptánc és a népi kézművesség élő hagyományait, valamint a mesterek és a következő nemzedékek közötti tudásátadás jelentőségét állította középpontba.
A rendezvénysorozat központi helyszíne a Budai Várban, a Szentháromság téren volt. A kiemelt helyszínek között szerepelt Békéscsaba, Debrecen, Kecskemét, Salgótarján, Sárospatak, Sárvár, Szekszárd, Székesfehérvár és Zalaegerszeg, valamint a Felvidéken Gombaszög és Dernő, Erdélyben Méra, Szamosújvár és Székelyudvarhely, a Partiumban Nagyvárad és Szatmárnémeti, a Vajdaságban pedig Palics.
A Sereglés 2025-ről készült összefoglaló film a rendezvénysorozat eseményein keresztül idézi fel a Kárpát-medence népművészeti közösségeinek összefogását.
A rendezvény fő szervezői: Nomád Nemzedék Kft. és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége.
Szervező partnerek: Hagyományok Háza, Martin György Néptáncszövetség, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Táncház Egyesület, Vass Lajos Népzenei Szövetség.
További hírek és események
A Nomád Nemzedék aktuális programjairól, bemutatóiról, filmes és kiadói projektjeiről, valamint hazai és nemzetközi együttműködéseiről Facebook-oldalunkon számolunk be folyamatosan.
Kövessen bennünket a Facebookon, ahol megtalálja legfrissebb híreinket, eseményeinket, képes és videós beszámolóinkat, valamint készülő projektjeink aktualitásait.
